credit suisse

Ki mondta, hogy egy nő nem való főnöknek?

Globális szinten a vállalatok igazgatótanácsában 14,7%-kal képviseltetik magukat a nők, Európában ugyanez az arány már 24,4%. Szektor szerinti bontásban a ciklikus fogyasztási javak, a telekommunikáció és a pénzügyi szféra szívja fel a legtöbb női vezetőt, a világ élén pedig Norvégia áll 46,7%-os női vezetői aránnyal. A Credit Suisse legfrissebb elemzése szerint minél magasabb a női vezetők aránya egy tőzsdei cégen belül, annál jobban teljesít az adott vállalat részvénye. Ezek után ki merné állítani, hogy egy nő nem való főnöknek?

Gigabírságot szabna ki Amerika három európai nagybankra

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium (Department of Justice, DoJ) egy nagy méretű közös bírságot szabna ki a Deutsche Bankra, a Barclaysre és a Credit Suisse-re. A várhatóan több milliárd dollárt elérő bírságot az európai nagybankoknak a jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt kellene megfizetniük - írja a Financial Times.

A piacot riogatja az egyik legnagyobb svájci bank vezére

Tidjane Thiam, a második legnagyobb svájci bank vezérigazgatója legújabb beszédével nem sokat tett azért, hogy az európai bankokat övező bizonytalanság enyhüljön. Arra figyelmeztette közönségét, hogy a kontinens pénzintézeti részvényeit most nem gondolja "annyira jó befektetésnek", mert "nagyon törékeny helyzetben" vannak a bankok - írja a Financial Times.

Figyelmeztet a bankvezér: baj lesz, ha maradnak a negatív kamatok

A Credit Suisse Universal Bank feje szerint a svájci központi bank negatív kamatpolitikája a svájci bankok instabilitásához vezethet. A negatív kamatok miatt ugyanis nagyobb lehetőséget kapnak a piacon való megjelenésre és az ügyfelek átcsábítására a külföldi bankok - írja a Reuters.

Európa bankjai összeolvadnak, ha életben akarnak maradni

A Deutsche Bank és a Commerzbank esetleges összeolvadása körüli izgalmak miatt egyre több elemző beszél arról, hogy konszolidációra van szüksége az európai bankszektornak a túlélés érdekében, viszont a nagybankok közül egyik sem akarja megtenni az első lépést.

Nagy banki összeolvadások a láthatáron

Ma délelőtt nehezen hihető pletyka járta be a világsajtót: egy német lap a Deutsche Bank és a Commerzbank esetleges összeolvadását pedzegette meg. Mindezek után a Deutsche Bank vezére egy konferencián beszélt az európai bankszektor konszolidációjáról. És fura módon a Credit Suisse cáfolta, hogy összeolvadnának a Deutsche Bankkal.

Milliárdos bónuszokat buknak a bankárok a részvénypiacok miatt

Igencsak megviselték idén az európai banki részvényeket a piaci mozgások, ezt pedig a nagyobb pénzintézetek bankárainak zsebe is megérzi. A Barclays, a Credit Suisse, a Deutsche Bank és a UBS dolgozói összesen már 2,5 milliárd dolláros bónuszt buktak a banki részvények esése miatt - írja a Bloomberg.

Nem lesz ennek jó vége: nukleáris télre készülnek egyes bankok

Nagyon nehéz féléven vannak túl Európai bankjai, de a Brexit-ről szóló népszavazás óta egyfajta "gazdasági nukleáris tél szituációra", a legrosszabb forgatókönyvek teljesülésére készülnek most - nyilatkozta a CNBC-nek egy neve elhallgatását kérő elemző.

Fontos részvényindexből kerül ki a Deutsche Bank és a Credit Suisse

Elbúcsúzik Európa egyik fontos részvényindexétől két nagybank, a német Deutsche Bank és a svájci Credit Suisse. Az utóbbi hónapokban a bankok rengeteget veszítettek értékükből, így már nem tartoznak a kontinens top cégei közé.

A másik svájci nagybank is kellemes meglepetést okozott

A Credit Suisse után legnagyobb svájci riválisa, a UBS is meglepte az elemzőket: a várt 680 millió frank helyett 1,034 milliárd frankos második negyedéves adózott eredményt ért el a nagybank.

Mindenkit meglepett a svájci nagybank

Meglepően magas profitról számolt be a Credit Suisse második negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A svájci nagybank 170 millió frankos eredménye a földbe döngölte az elemzők 192 millió frankos veszteségre vonatkozó várakozásait - írja a CNBC.

Nincs rendben minden a két legnagyobb svájci banknál

Jelentős összegű, mintegy 10-10 milliárd svájci frankos tőkeemelésre kényszerülhet nagy valószínűséggel Svájc két legnagyobb bankja, a UBS és a Credit Suisse. Maga a svájci jegybank jelezte ezt az új tőkeáttételi követelmények miatt - írja a Reuters.

Újabb milliárdosokat pécézett ki magának a nagybank

A Credit Suisse újabban milliárdos thaiföldiekre repült rá, hogy teljesíteni tudja saját vagyonnövelési céljait az ázsiai-csendes-óceáni régióban. Ennek elérésére növeli Bangkokban a privátbankárainak a számát, hogy ezzel is közelebb férkőzzön a thaiföldi gazdagok 456 milliárd dollárt kitevő vagyonához - írja a Bloomberg.

A svájci nagybankot is utolérte a végzete

Az elemzők 424 milliós veszteséget vártak, ennél azonban kisebb, 302 millió svájci frankos mínuszról adott számot az első negyedévre vonatkozóan a Credit Suisse. A svájci nagybank továbbra is nagyon nehéz piaci feltételekkel számol.

A legnagyobb bankok is érintettek az offshore-botrányban

Azok az offshore cégek, amelyek Panamán vagy a Brit Virgin-szigeteken jönnek létre, a hatóságok számára gyakorlatilag teljesen átláthatatlanok. A vagyonvédelem és az adótervezés miatt lettek közkedveltek, de az adóelkerülők, csalók és illegális bevételeket rejtegető üzletemberek is kedvelik őket. A kiszivárgott "Panama-papírokból" kiderül, hogy néhány nagybank komplett cégbirodalmat üzemeltetett Panamán - írja a The Wall Street Journal.

Betesz a svájci bank tervének a vezér távozása

Robert Jain, a 325 milliárdos vagyont kezelő Credit Suisse Asset Management vezére úgy döntött, hogy a világ egyik legnagyobb hedge fundjánál, a Millenium Managementnél folytatja pályafutását. A hírek szerint Jain júniusban távozik majd a hedge fundhoz, ahol Englander mellett társ-befektetési igazgatói pozíciót tölt majd be - írja a Financial Times.

Milliárdos bónuszt kap a bankvezér, miközben ezreket bocsát el

A jelentős létszámleépítés és költségcsökkentés ellenére a Credit Suisse vezére, Tidjane Thiam a tavalyi év után összesen 18,9 millió svájci frankos (19,4 millió dollár) bónuszt kapott készpénzben és banki részvényekben. A bankhoz tavaly júliusban csatalakozó Thiam úgy kapott közel 5,5 milliárd forintnak megfelelő bónuszt, hogy korábban 40%-os bónuszcsökkentést kért - írja a Reuters.

Hatezer dolgozóját bocsátja el a svájci nagybank

A korábbi négyezer bejelentett létszámcsökkentés mellett újabb kétezer dolgozójától válik meg a Credit Suisse. A létszámleépítéssel a svájci nagybank szeretné tartani az évi 800 milliós svájci franknyi költségcsökkentési tervet - írja a BBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.